A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) közzétette a 2008-as évről szóló jelentését, melyben részletes számadatokat közöl a világ háborús övezeteiben végzett segítő tevékenységéről. Fontos feladata a háborús események által szétszakított családok tagjai között a kapcsolattartás biztosítása, a hadifoglyok, politikai foglyok látogatása és védelme, a Nemzetközi Humanitárius Jog betartásának előmozdítása.
A 2008-as év során, együttműködve az egyes országok Vöröskereszt szervezeteinek Keresőszolgálatával, 667000 üzenetet közvetített a háborúk által szétszakított családok tagjai között, 83 országban félmillió foglyot látogatott meg, és több ezer esetben tette lehetővé a foglyoknak, hogy telefonon lépjenek érintkezésbe családtagjaikkal.88000 név közzétételét biztosította a családtagok egymásra találását elősegítő www.familylinks.icrc.org honlapon.
(Bukavu börtön, Kongó)
A családtagok keresése és a háborús áldozatok védelme ügyében közel egymillió ember kereste fel az ICRC irodáit világszerte. Több millió ember részesült élelmiszer és gyógyszersegélyben, sátrak takarók, tisztasági eszközök, ivóvíz biztosításában. A támogatásra fordított összeg minden rekordot megdöntve meghaladta az 1 milliárd svájci frankot. Ez egyúttal jelzi, hogy a háborúk, természeti katasztrófák és a folyamatosan emelkedő élelmiszerárak együttes hatásaként emberek milliói még kiszolgáltatottabbá válnak.
A részletes jelentés megtalálható az ICRC weboldalán:
http://www.icrc.org/web/eng/siteeng0.nsf/htmlall/section_annual_report_2008














