Hírek
Patrick több mint hat éve veszett el szüleitől. Ő, kistestvérei, valamint 70 másik gyermek térhetett haza szeretteihez idén szeptemberben Kongóban a Vöröskereszt segítségével. Az eseményről Espérance Tshibuabua, az ICRC kinshasa-i küldöttségének tagja tudósít, aki maga is együtt utazott a gyerekekkel az ICRC különgépén, melyet nagyobb családegyesítési műveletek során vetnek be szerte az országban.
2011. szeptember 1-je nagy nap volt Patrick számára: édesanyjával készült találkozni, akit már több mint hat éve nem látott. Két fiatalabb testvére, a 14 éves Trésor, és a 7 éves Maurice szintén a gépen tartózkodott. Patrick elmondta, hogy akkor menekültek el otthonról, amikor kitörtek a harcok Gomában (Goma a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Észak-Kivu tartomány fővárosa). Édesapja a munkahelyén volt, édesanyja pedig a piacra ment. A három testvér követte a harcok elől menekülő tömegeket, végül hónapokig tartó, faluról-falura történő vándorlás után elérték Katanga tartományt. Patrickről és testvéreiről egy szintén a háború elől menekülő gomai nő gondoskodott.
Az ICRC repülőgépének naponta négyszer kellett megtennie az utat Lubumbashi-ból
többek között Kamina, Mbuji Mayi, Kindu, Moba és Manono városaiba ahhoz, hogy a hetven gyermek mindegyikét hazajuttassák szüleihez.
Nem csak Patrick és testvérei térnek haza ezzel a járattal: rajtuk kívül is sok gyermek tartózkodik a repülőgép fedélzetén. Arcuk nem árul el sem örömöt, sem szomorúságot, inkább mindannyian gyámoltalannak tűnnek.
Egy másik gyermek, Alphonsine, Maniema tartomány fővárosában, Kinduban szállt fel a gépre. 13 éves volt, amikor a harcok elől menekülő tömegek elszakították szüleitől, és végül egy másik városban kötött ki, teljesen magára maradva. 2010-ben édesanyja az ICRC segítségét kérte lánya felkutatásához. Alphonsine gépe szeptember 1-jén landolt Gomában.
A 17 éves Mireille Angolában szakadt el szüleitől, és végül a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Mwinyampulo városban kötött ki, ahol egy kolostorban lelt menedékre. Itt több mint egy évig tartózkodott, majd visszatért Luiza városába. Hogy ne haljon éhen, palackozott vizet árult. Mireille-re végül a Kongói Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt Társaságának, azon belül is Luiza város helyi szervezetének egyik önkéntese talált rá. Hosszú utat kellett megtennie, míg végre újra találkozhatott szeretteivel.
Az ICRC és a Kongói Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt Társasága közösen 
szervezte meg a családegyesítéseket. Az akció augusztus végén kezdődött, és több mint egy hétig tartott. Ez alatt az idő alatt az ICRC repülőgépe naponta négy utat tett meg Equateur, Orientale és Észak-Kivu tartományok között ingázva, hogy a gyermekeket hazaszállítsa szüleihez.
Képek forrása: © ICRC / E. Tshibuabua
Cikk forrása: www.icrc.org/eng/resources/documents/feature/2011/congo-kinshasa-feature-2011-11-11.htm
Afganisztá
Az ICRC rendszeresen látogatja a börtönöket, nemcsak azért, hogy segítse a családi kapcsolatok helyreállítását, hanem azért is, hogy mandátumának megfelelően ellenőrizze a fogvatartott emberek életkörülményeit, illetve azt, hogy milyen bánásmódban részesülnek. Afganisztánban az ICRC képviselői a NATO által vezetett 
látott súlyos éhínség sújtja. Az öt év alatti gyermekek közül minden tízedik életét veszti. 4-5 éves gyermekek alig egy évesnek néznek ki. Augusztusban az ENSZ hivatalosan is éhínségnek minősítette a helyzetet, és mivel alapos indok kell ennek kijelentéséhez, biztosra vehetjük, hogy nagyon komoly a helyzet. Ezt jelzi az is, hogy több százezer ember kelt útra a szomszédos Kenya irányába, hogy mentsék életüket. A nyomorúságosan legyengült embereknek 20-30 napig is gyalogolniuk kell a sivatagban, éhesen, szomjasan, veszélyeztetve az oroszlánok és sakálok támadásától. Sokuk esnek a vadállatok áldozatává. A határtól hetven kilométerre a világ legnagyobb menekülttáborának mondott Dadaab tábor várja a menekülőket. Közel 400 ezer ember van már itt, holott a tábor eredetileg csak 90 ezer befogadására épült. 
A táborba végre megérkező menekültek számára az egyik legfontosabb igény, hogy otthon maradt családtagjaikat értesíteni tudják, hogy biztonságban megérkeztek, és jól vannak.
tevékenységét, lehetőséget biztosítva a menekülteknek arra, hogy vöröskeresztes üzeneteket küldjenek Szomáliában maradt, vagy a világ más részén élő rokonaiknak. De képzelhetik, hogy milyen nehéz feladat, és mennyi időbe telik eljuttatni ezeket a kézzel írott üzeneteket Szomália egyes vidékeire. Szóval az igazi újítás az, hogy az ICRC elhatározta, hogy mobiltelefon-szolgáltatást biztosít az újonnan érkező menekülteknek. Mindegyikük felhívhatja egy rokonát - a világ bármely részén tartózkodik is az illető -, és két percig beszélhet vele, így lehetőségük nyílik megnyugtatni rokonaikat, hogy Dadaab-ban tartózkodnak, és jól vannak. Ez a segítségnyújtásnak egy nagyon gyors, hatékony és olcsó módja.
Dadaab-ban minden nap három kereső-csapat teljesít szolgálatot. Az egyik csapat az újonnan érkező menekültek regisztrálására kijelölt területen állítja fel sátrát. Mialatt a menekültek hosszú órákon keresztül várakoznak a regisztrálásra, és arra, hogy a kenyai hatóságok továbbszállítsák őket a Dadaab-ban található négy menekülttábor egyikébe, addig az ICRC munkatársaiból, és a Kenyai Vöröskereszt Társaság önkénteseiből álló csapat minden menekültnek lehetőséget biztosít egy kétperces telefonbeszélgetésre, mindegy, hogy melyik családtagjukat akarják felhívni, és a világ melyik részén él az illető. A legtöbben Szomáliában maradt családtagjaikkal akarnak beszélni, de néhányan a már külföldön, Amerikában, Ausztráliában vagy éppen Kenyában élő rokonaikkal akarják felvenni a kapcsolatot. Egy személynek Líbiában élő rokonát sikerült felhívnia!
tartózkodik Dadaab északi és déli részén. Hordozható felszerelésük alapvetően egy fémből készült utazóláda, amelyben minden benne van, ami a szolgáltatás működtetéséhez szükséges: feltöltött mobiltelefonok, a világ összes országának hívószámát tartalmazó listák, ICRC-s zászlók és ruhák, valamint stopperórák, amelyek segítségével az önkéntesek figyelni tudják, hogy senki ne lépje túl a számára biztosított két perces időkorlátot. A Kenyai Vöröskereszt Társaság önkénteseinek munkája nélkülözhetetlen. Mivel sokan közülük eredetileg szintén menekültek voltak, beszélik Szomália néhány helyi nyelvét, és így el tudják magyarázni a menekülteknek az ingyenes mobiltelefon szolgáltatás lényegét, és segítenek nekik a használatban is.
Egyelőre az a legfőbb kihívás, hogy ezt a szolgáltatást megismertessük a menekülttáborba újonnan érkező menekültekkel. Mire megérkeznek Kenyába, a menekültek kimerültek és rémültek. Gyakran sokkos állapotban vannak, és mivel az első táborban eltöltött napjaik során annyi új információt kapnak, nehéz számukra, hogy a helyzetet megfelelően kezeljék, illetve feldolgozzák.
Az első művelet során az ICRC repülőgépe South Kivu, Maniema, Orientale, Equateur és Katanga tartományokat járta be, és gyűjtötte össze a gyermekeket, akiket aztán azokba a tartományokba szállított (Katanga, Maniema, North Kivu és Kasai-Oriental), ahol jelenleg a családjuk él. Az ICRC-nak a szállítás különböző módjait kellett bevetnie (teherautó, motorbicikli, hajó), hogy a legelzártabb területeken élő családokat is elérjék.
A második akció keretében azokat a 10 és 17 év közötti gyermekeket vitték vissza szüleikhez, akik azelőtt gyerekkatonaként harcoltak. „Nagy öröm számomra, hogy újra láthatom a családomat, és megint járhatok iskolába”, mondta el a 10 éves Paulin, aki korábban gyerekkatona volt. A családegyesítést megelőzően a gyermekek egy két hónapos tréningen vettek részt, melynek célja a családba való visszailleszkedésük megkönnyítése volt. 
